Üdvözöllek!

Tóth Attila

Tóth Attila, Instruktor

Tóth Attila vagyok, 1990 júliusában születtem Szolnokon. A sporthoz és testmozgáshoz fűzött rajongásom gyermekkorom óta az életem meghatározó része.

Sport tagozatos általános iskolába jártam, és ez idő alatt 14 éves koromig fociztam. Miután gimnáziumban lehetőségem adódott a judo-t kipróbálni, a figyelmem egyre inkább a küzdősportok és harcművészetek felé irányult. 2009-ben ismerkedtem meg a Krav Magával. Az edzés egészen magával ragadó volt, már az első alkalom után tudtam, hogy erre van szükségem. Több mint öt év gyakorlás után, 2014-ben részt vettem a több magas rangú izraeli oktató által vezetett civil oktatói képzésen, amelyet sikeres instruktori vizsgával zártam. Az utóbbi néhány évben számos sporttal és edzésmódszerrel ismerkedtem meg, hogy még jobb krav maga gyakorlóvá és oktatóvá válhassak. Az évek során többek között kettlebell, birkózás, ökölvívás, Inosanto kali és késharc edzésekre jártam. Instruktori diplomám megszerzése óta is rendszeresen gyakorlom a Krav Magát, hogy tudásom ne kopjon meg, és még tovább fejlődhessek.

A Testnevelési Egyetemen végeztem, mint okleveles rekreációszervező és egészségfejlesztő szakember. Az itt megszerzett elméleti tudást és gyakorlati tapasztalatokat igyekszem minél jobban hasznosítani az edzéseim során, hogy még biztonságosabbá és hatékonyabbá váljon a tanítványaim fejlődése.

Folyamatosan képzem magam. 2017-ben sikeres Expert 1 vizsgát tettem. 2018-ban a Krav Maga Global Combat & Fighting instruktori képzését teljesítettem. 2019-ben KMG gyermek és tinédzser vizsgát tettem, illetve sikeresen vizsgáztam Expert 2 szintre.

2017 és 2019 között egy budapesti szakgimnázium rendészeti szakos osztályaiban külsős meghívott óraadóként oktattam Önvédele